Nem kell feltétlenül sokat költenünk otthonunkra, ha csökkenteni szeretnénk rezsiköltségeinket.
Odafigyeléssel és néhány kiegészítővel jelentős összegeket takaríthatunk meg. Az alábbiakban néhány tippet adunk a költségek csökkentéséhez.
- A jól szigetelő nyílászárókkal rengeteget lehet spórolni. Ha nincs pénzünk a cseréjükre, első lépésként elegendő, ha öntapadós szigetelőcsíkokat helyezünk el az ablakok és az ajtók belső felén. A meleg levegő így nem tud megszökni, azaz kevesebb ideig kell fűteni ugyanazon hőmérséklet eléréséhez. Az ablaktáblára ragasztható hőfogó fólia szintén nem kerül sokba, ráadásul kettős haszonnal is jár: télen visszaveri a hideg ablakról a hőt, így erősíti a fűtés hatását, nyáron pedig nem engedi be kintről a meleget, így légkondicionálóként is működik. A radiátorok és konvektorok mögé szerelhető hővisszaverő fóliák segítségével pedig a hideg fal helyett a szobába jut vissza a meleg.
- A megfelelő hőmérséklet biztosításával szintén sokat megtakaríthatunk. Gázfűtéses lakásban nappal tartsuk a termosztátot 20-22 fokon, éjszakára pedig vegyük le a fűtést: kisebb lesz a gázszámla, és frissebb fejjel ébredünk.
- Használjuk ki a napot, ha elhúzzuk a sötétítőt, még a téli napsütés is több fokot emelhet a szoba hőmérsékletén. Párásítással még a hűvösebb lakások is melegebbnek tűnnek, ráadásul pár csepp illóolajjal az illatosítót is megspórolhatjuk. A sok időre résnyire hagyott ablak már nem szellőztetés, a levegő nem tud rendesen kicserélődni, de cserébe az egész lakást kihűtjük vele. Helyette napi egyszer 8-10 perc alatt szellőztessük át alaposan a lakást! Ilyenkor a fűtést mindig vegyük vissza!
- Önálló fűtési rendszerrel (pl. fatüzelésű kandallóval vagy kályhával) rendelkező házak esetében már jóval a fűtési szezon kezdete előtt vásároljunk akciós áron tűzifát, brikettet, ha megtehetjük, akkor akár az egész szezonra elegendő mennyiséget! A kémény, a kazán és a konvektorok átvizsgáltatásáról se feledkezzünk meg, nem csak az energiatakarékosság, hanem biztonságunk miatt is.
- Az előszobában (ha a bejárati ajtó közvetlenül a szabadba nyílik) szereljünk fel egy vastag, földig érő függönyt! Ez megfogja a kintről érkező hideget, így az nem hűti ki a lakást, és bennünket is megvéd a hirtelen hőmérsékletcsökkenéstől.
- Télen és nyáron is rengeteg energiát takaríthatunk meg, ha a zuhanyfejet, mosógépet rendszeresen vízkőmentesítjük, és ha megszabadulunk a csöpögő csapoktól. Érdemes beszerezni olyan víztakarékos csapfejet, amely levegővel keveri a vizet, ezáltal kisebb vízsugárral, de nagyobb hatékonysággal tudunk mosogatni, ráadásul ez megszűri és lágyítja is a vizet. Azzal is spórolhatunk, ha mosogatáskor szakaszosan és nem teljes nyomással engedjük a vizet.
- A takarékos főzéssel szintén sok pénzt megtakaríthatunk. A nyersen vagy párolva fogyasztott ételek energiatakarékosak és egészségesek is egyben. Ha zöldséget főzünk, akkor tegyük kevés vízbe, ne használjunk sok olajat vagy zsírt, és ne nyitogassuk feleslegesen a sütő ajtaját, mert kiszökik a hő. A mikrohullámú sütőt is érdemes használnunk, az ugyanis kétszer-háromszor kevesebb energiát fogyaszt, mint a hagyományos sütő, mivel nem a levegőt melegíti, hanem az étel belsejében lévő víz- és zsírmolekulákat gerjeszti az étel felmelegítéséhez.
- A tévék, lejátszók, elektronikai kütyük kikapcsolt, készenléti állapotban is sok áramot fogyasztanak. Húzzuk ki azokat, amelyeket éppen nem használunk, vagy szerezzünk egy kapcsolós elosztót, amellyel egy mozdulattal tudjuk áramtalanítani a készülékeinket, töltőinket. A mobiltöltőt szintén ne hagyjuk bedugva a töltés után, mert az ugyanannyit fogyaszt, mintha éppen töltenénk vele.
- Ha tippjeink megvalósításához kisebb felújtásra, beruházásra van szüksége, azt akár BÁV zálogkkölcsönnel is megteheti, hiszen ennek segítségével jelentősen csökkenthetjük gáz-, villany- vagy vízszámlánkat.