Értékek birodalma

Engedje meg, hogy elkáptáztassuk!

„BÁV-Air France közös nyereményjáték”

Játékszabályok

nyereménjáték1. A „BÁV-Air France közös nyereményjáték”-on részt vehet mindenki, aki a 2017. november 14-15. napja között a BÁV Zrt. szervezésében megrendezésre kerülő 71. Művészeti Aukción az általa leütött tétel leütési árát az árverési feltételek szerint megfizeti és a regisztráció során (ahol nevét, telefonszámát, valamint egyéb elérhetőségei közül címét, vagy e-mail címét megadja) az adatkezeléshez hozzájárul (a továbbiakban: játékos).

2. A sorsoláson részt vesz az összes olyan tárcsaszámhoz rendelt sorszámozott nyereményszelvény, amelyek esetében a vásárló az 1. pontban foglalt feltételeket teljesítette.

3. A nyertes játékos két főre, oda-vissza útra szóló, Air France által felajánlott repülőjegyet nyer New York-ba budapesti indulással. A nyeremény 2018. május 30-ig felhasználható (kivéve 2018. március 30 – április 2. közötti időszakot) azzal, hogy az utazási szándékot 6 héttel a tervezett utazás előtt az Air France felé jelezni kell. A nyeremény – együttesen –kizárólag az Air France által üzemeltett járatokon használható fel. A nyertes az utazás előtt 6 héttel az utazási szándék bejelentésekor köteles megjelölni a vele együtt utazó személyt. A nyeremény másra át nem ruházható – a nyertessel utazó személy megjelölését követően ezen személy sem módosítható –, pénzre vagy más nyereményre át nem váltható.

4. A nyilvános, közjegyző jelenlétében megtartott sorsolásra 2017. december 1. napján 10 órakor, a BÁV Aukciósházban kerül sor. A sorsoláson 2 tartalék nyertes is kihúzásra kerül. A tartaléknyertes kizárólag abban az esetben válhat nyertessé, amennyiben a kihúzott nyertes bármely a részvételi feltételekben meghatározott feltétel teljesítését elmulasztotta.

5. A nyeremény átvételére kizárólag személyesen van lehetőség, a személyazonosság igazolása, a nyereményszelvény bemutatása, valamint az átvételi elismervény aláírása mellett a BÁV Aukciósházban.

6. A nyeremény a sorsolást követően azonnal átvehető a helyszínen. Amennyiben a nyertes a sorsoláson nem jelenik meg, abban az esetben a nyereményjáték szervezői a nyertes játékos által megadott elérhetőségek valamelyikén értesítik a nyertest a nyeremény átvételének a lehetőségéről.

7. A nyeremény átvételére a sorsolást követő 90 napos jogvesztő határidőn belül van lehetőség.

8. A játékban nem vehetnek részt a BÁV Zrt. és a AFKL munkavállalói, illetve ezen személyeknek a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozói.

9. A játékosok által megadott elérhetőségek hiányosságáért/hibájáért (pl. számelírás, címelírás, stb.) a nyereményjáték szervezői semmilyen felelősséget nem vállalnak.

10. A játékosok által megadott adatokat a BÁV Zrt. a jogszabályok szerint kezeli. Az adatkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás a www.bav.hu oldalon található. Az adatkezelés bejelentési száma: NAIH-90791/2015 és NAIH-90792/2015.

11.  A jegyeket terhelő adókat és illetékeket az AIR FRANCE-KLM fizeti. További információért és helyfoglalásért kérjük, írjon an anjakab@airfrance.fr email címre.