Mednyánszky László: Tavaszi táj (1900 körül)

298.
Mednyánszky László (Beczkó, 1852 - Bécs, 1919)
Tavaszi táj (1900 körül)
Olaj, vászon
130 × 165 cm
Jelezve jobbra lent: Mednyánszky

Szerepelt korábban a BÁV 33. Képaukcióján (152. tétel)

Az évszakváltó kép

Átnézve az elmúlt évtizedek során felbukkant Mednyánszky-remekműveket, a témák és motívumok szerinti rendezés során feltűnt egy különleges műcsoport. E képek állandó szereplői: valamilyen folyóvíz, általában patak, mely az előtérből indulva kanyarog a távolba; a patak partján kétoldalt, mintegy színpadi függönyként keretezve a kompozíciót, dús vagy ritkásabb vegetáció, fák, bokrok, aljnövényzet vegyesen; a középtérben a víz partján szemlélődő, vagy a patakon átívelő hidacskán nézelődő apró emberi alak. Nagyjából ennyi, ami így leírva elég szimpla festői programnak tűnik, de nem Mednyánszkynál. Apró részletekben és festői finomságokban olyan gazdagok ezek a tájábrázolások, melyeknek nincs párja a magyar festészetben. A különböző évszakokban megörökített valamennyi tájrészlet mind egy-egy ima, mely a természet megfoghatatlan szépségéről, kimeríthetetlen gazdagságáról szól. Mednyánszkyhoz a tételes vallások közül a buddhizmus állt legközelebb. E gyönyörű képciklust a művész 1900 körül festette. A képek egyfajta meditáció eredményei, melynek során Mednyánszky megpróbált azonosulni, eggyé válni a körülötte lévő tájjal. Előtte és utána is remekművek garmadájával örvendeztette meg az ilyesféle gyönyörűségekre fogékony közönséget, de ez a körülbelül ötven-hatvan képből álló sorozat, az életmű kivételesen egységes része.
Mednyánszky másfél évtizeddel később, összeurópai tekintetben is egyedülálló, háborús képciklust alkotott. Ezeken az ember és természet azonosságát, szétválaszthatatlanságát hirdette. Ez egy jóval bonyolultabb, problémásabb képlet, mind festői, mind pedig filozófia tekintetben. Viszont 1900 körüli tájképein az emberi alak még csupán staffázsként, mint különleges meditációs pont jelenik meg. Ezek a képek problémamentesek, előttük állva könnyű azonosulni a festőt egykor körülölelő tájjal, egyszerű belépni a művész világába. Úgy is megfogalmazható, hogy ezekkel a képekkel könnyebb együtt élni.
Különös átváltozásnak lehetett tanúja az, aki találkozott Mednyánszky most aukcióra kerülő nagyméretű tájképével 1974 májusában és újra láthatja most, 2015 tavaszán. Míg 1974-ben a BÁV aktuális katalógusában még őszi tájként szerepelt, addig idén tavaszra, ugyanez a kép dúsan kivirágzott. A megoldás igazán egyszerű. Az egykori vastag porréteg alatt nem látszott, nem látszhatott, hogy Mednyánszky a fákat és bokrokat apró, rügyező bimbók és virágok sokaságával szórta tele, és az is csak a kép tisztítása során derült ki, hogy a háttér sem ólmosan szürkés, sárgásbarna massza, hanem ragyogó, tavaszi szelektől tisztára söpört levegőég. Mindehhez csupán el kellett távolítani a festményt áttetsző függönyként takaró, évszázadnyi porréteget, hogy újra eredeti fényében tündökölhessen.
Mednyánszky a következőket jegyezte fel 1900. január 28-án naplójába: „Az utolsó hónapok, amelyek idegeimet nagyon kifárasztották, jóformán teljesen képtelenné tettek újabb impressziók befogadására. Egyik fő feladatom abból áll, hogy ismét erős szálakkal kapcsolódjak a természethez. Ez újból mélységet hoz művészetembe. A tisztán mesterségbeli, valamint a tisztán festői meddővé válik, ha nincs benne mélyebb hangulat.” majd 1904. április 5-én: „Kék ég, meleg nap, de erős északi szél. […] A mészsziklák világító szürkéje, a még kopasz föld sárgásszürke színei, itt-ott egy élénk zöld folttal tarkítva, máris egy-egy virágzó gyümölcsfa. […] Különös, hogy tavasszal mennyire rezeg a levegő és a fény mily ropogós.” És mindezt nem csupán érzékletesen leírnia, de párját ritkítóan megfestenie is sikerült!

Rum Attila