Pillangószárny és teknőspáncél

2018. 10. 25.

Avagy mi köze van Darwinnak és Viktória királynőnek az ékszerekhez?

A viktoriánus kor, ahogy neve is mutatja Viktória brit királynő 1837-től 1901-ig tartó uralkodásához köthető. A korszak hírhedté vált erkölcsi elvei mellett ez a gyarmatosítás, a felfedezések és a természettudományok kora is volt, amelyek többek között az ékszerkészítőket is új motívumokkal és addig még nem látott alapanyagokkal gazdagították. Mert viktoriánus erkölcsök ide vagy oda: ékszert akkor is hordani illett!

DarwinCharles Darwin igazi magánakvaló gyermek volt, aki kerülve az embereket ásványokat, kagylókat, rovarokat gyűjtött, és házi laboratóriumában kísérletezett. A kor szokásainak megfelelően már ekkor is szívesen tett hosszú sétákat, és figyelte a természetet. Az apja által dédelgetett orvosi karriertől két, érzéstelenítés nélkül végzett műtét végignézése tántorította el végleg, így először a Cambridge-i Egyetemen teológiát hallgatott, majd kételkedve hitében végül a geológia felé fordult. Egyik tanára ajánlotta be egy világkörüli tudományos útra, amelyre olyan tudóst kerestek, aki a helyszínen tanulmányozná Dél-Amerika természetrajzát, és aki nem utolsósorban arra is képes, hogy fedezi saját költségeit. Darwin tehát 23 évesen, apja pénzén elindult a Beagle fedélzetén egy öt évig tartó útra, amely érintette a Zöld-foki-szigeteket, Brazíliát, Patagóniát, a Tűzföldet, a Falkland-szigeteket, Tahitit, Új-Zélandot, Ausztráliát és többek között a Galapagos-szigeteket is. Ez utóbbi érintetlen állat- és növényvilága nyűgözte le leginkább. Alig egy hónapot töltött a szigeteken, de az itteni tapasztalatai vezettek el evolúciós elméletének megalkotásához.

PillangókAz ilyen és ehhez hasonló felfedezések nyomán a 19. századi Anglia polgárai számára kitágult a világ. Többek között Darwin volt az, aki tanulmányaival széles körben is népszerűvé tette a természettudományokat. Divat lett a természet megfigyelése, a különleges növények, ásványok, rovarok gyűjtése. A művészetben is egyre inkább a természetből vett motívumok kerültek előtérbe. Viktória királynő uralkodásának korai éveiben (1837–60), boldog házaséletének idején az ékszerek is romantikus formát öltöttek. Egyre divatosabbak lettek a pillangók, a méhek és a különböző bogarak ékszereken való ábrázolása vagy éppen lemásolása. A hölgyek élethű ékszerlepkékkel a ruhájukon jelentek meg az estélyeken, a tehetősebbek színes drágakövek garmadájával próbálták leutánozni a természet szépségeit. Kedveltek voltak az ún. intaglió ékszerek is, amelyek egy üveglap alatt a házikedvencek, kutyák, macskák festett portréját jelenítették meg. Innen már csak egy lépés volt, hogy a nagy rovartani gyűjteményekből valódi rovarok darabjai, esetünkben pillangószárnyak kerüljenek be az ékszerekbe, amelyeket egzotikus helyekről vagy pillangótenyésztésre szakosodott farmokról szereztek be. Az így készült melltűk, medálok, fülbevalók még sokáig nagyon divatosnak számítottak.  

Melltű, arany 580, plasztikus pillangóforma, kiterjesztett szárnyain csiszolt üveg fedés alatt eredeti trópusi pillangószárny díszítéssel, hátoldalon magyar nyelvű vésett felirattal „most és mindig”, tű szerelékkel, Bécs, 1867-1922, regisztrált modell, 26,0 g, kikiáltási ára: 150 000 Ft

A Galapagos-szigetek még egy szempontból fontos az ékszerek szempontjából. Itt élnek ugyanis a galapagosi óriásteknősök vagy elefántteknősök, amelyeket a hajósok előszeretettel vittek magukkal élelemként, a megmaradt teknőspáncélok pedig Angliába kerültek. Ezek nagy részét a Boulle-technikával (teknőspáncél berakás) készült bútoroknál használták fel, de sok jutott az ékszer- és a kiegészítők, így pl. a szelencék, fésűk készítőinek is. Nem véletlenül rajongtak a teknőspáncélért annyira, hiszen egyedi, sejtelmes mintázata jól illet a kor elvárásaihoz. Maga az anyag nehezen megmunkálható volt, de felmelegítve akár formába is lehetett önteni, keménysége és ellenállóképessége révén pedig jól lehetett használati tárgyakon is alkalmazni.

Szelence, arany 580, zsanéros, billentős fedélnyitódású, 2 teknőspáncél betétes fedél, előlapon rátett, oválisformájú gyöngyház alapon, fordított, metszett, kristály intaglió, Aphrodité 3 puttóval ábrázolás, jelzett: B. Hoffmann, Bécs, méret: 4,5×6,5 cm, intaglió zárt foglalású gyémántokkal keretezve, felül szalagcsokor, alul babérág motívum, apró gyémántok cca. 3,00 ct és 2 briliáns cca. 0,30 ct (R2CrSi) ékítéssel, szelence készítő: Simon Richard, Neuwirth II. 215., Bécs, XIX. sz. vége, (rókás A hivataljel 1867-1922), 192,2 g, méret: 8,5×8,5×1,5 cm. Kikiáltási ára: 2 000 000 Ft

A kagyló és a korall is ilyen különleges nyersanyagnak számított, és ezeket is szívesen használták ékszereken és műtárgyakon. Ez a kor a régészeti feltárások  kora is volt. A művelt urak és hölgyek gyakran látogattak el archeológiai lelőhelyekre, így pl. Olaszországba, ahol virágzó háziipar épült az ásatások során talált régészeti emlékek stílusát követő emlékékszerek készítésére, . Ezek a tájképeket megjelenítő melltűk, vagy kagylóból, illetve korallokból faragott ékszerek aztán hamar elterjedtek.

Karkötő, arany 585, 8 navett formájú, faragott kagyló camea, szárnyas puttók különböző jelképekkel ábrázolva, 2 soros láncszemekkel kapcsolva, nyelves zárral, biztonsági lánccal, XIX. sz. vége, után fémjelzett, 21,3 g, hossz: 18 cm, kikiáltási ára: 180 000 Ft

A 19. században, még a tenyésztett gyöngysorok megjelenése előtt, minden hölgy kötelező kiegészítője volt a korallgyöngysor és különféle a kagylókból és korallokbók készített kámeák. Minden bizonnyal ez is jelentően közrejátszott abban, hogy  a kihalás szélére sodródott a korall, hiszen a belőle késztett ékszereket a szépsége mellett még a szemmel verés és különféle betegségek ellen is viselték. Az ékszerkészítők gyakran kombinálták arannyal, amelyben szintén dúskált a viktoriánus kor.

Korall kollekció: Korall nyaklánc, közepe felé növekvő szemekből, ezüst záron, 3 kitűző különböző formájú korall lencsékkel díszítve, 2 db aranyozott fém, 1 db ezüst 835, 1900 körül, után fémjelzett, 43,7 g, hossz: 53 cm, kikiáltási ára: 150 000 Ft

gyászékszerA királynő hosszú uralkodásának 1861-ben szomorú fordulatot vett, amikor szeretett férje, Albert főherceg elhunyt. Viktóriagyászruhát öltött, amelyet aztán élete végéig viselt. A fekete ruhák a kor ékszerdivatját is befolyásolták, ugyanis azokhoz a korábbi színpompás kiegészítők helyett a visszafogott, ún. gyászékszerek illettek. Ezek lehettek egyszerű, fekete zománcos ékszerek, de a szeretett személyt felidézendő, annak hajtincséből készült, vagy azzal, illetve képmásával díszített melltűk is. Gyakran szerepeltettek rajtuk idézeteket is egy szomorúfűz, sírváza vagy óra kíséretében. Talán puritán egyszerűségük okán, de ezek az ékszerek végül egész Európában elterjedtek.

A viktoriánus korban kialakult ékszertípusok vagy éppen a korabeli kiegészítők igényes kidolgozásuknak és a hozzájuk felhasznált, mára már alig fellelhető anyagoknak köszönhetően napjainkban újra virágkorukat élik, Ezek a darabok ráadásul a mai statement ékszerek kifinomult változatai is, amelyeket még nem gépek, hanem ötvösmesterek készítettek, akik a műanyag helyett nemesfémeket, az üveg helyett valódi drágaköveket, a tekla helyett pedig igazgyöngyöt vagy korallt használtak mesterműveikhez.

Az aukció kiállítását november 3-11. között ingyenesen tekinthetik meg a BÁV Aukciósházban (1052 Budapest, Bécsi utca 1.). Az árverésre november 13-án és 14-én, 18.00 órakor kerül sor a MOM Kulturális Központban. További információk és katalógus: www.bav.hu/aukcio