Minden pillanatban a hatás érdekel

2018. 08. 08.

Interjú Vecsei H. Miklóssal az 1773 magazinunk második számában!

Vecsei H. Miklós rendkívül sokoldalú művész: színházi szerepei mellett szövegkönyveket és verseket ír, színjátszást tanít gyerekeknek, tavasszal pedig  zsebkönyvautomata mozgalmat indított társaival Budapesten. A Vígszínház fiatal művészével többek között a mai kamaszok útkereséséről, a hivatástudat fontosságáról és a művészet által gyakorolt hatásról beszélgettünk.

Nemrég megsérültél a Pál utcai fiúk előadása közben, emiatt az interjúnkat is el kellett halasztanunk. Mi történt? Ennyire veszélyes üzem a színház?
Nem veszélytelen, de most csak fáradt voltam így az évad végén. Nagyon sokat játszottam idén, majdnem minden nap egy éven keresztül, ezért kimerültem, és lesérültem.

A Pál utcai fiúk mennyire szól a mai fiataloknak?
Mindig azt hangsúlyozom erre a kérdésre, hogy az okostelefon egy 11 éves jelenség, aki most kamasz, az nem tudja, hogy milyen okostelefon nélkül élni. Mi még tudjuk, hogy milyen az, akkor is, ha amúgy már mi is okostelefon függők vagyunk. Éppen ezért a mai kamaszoknak viszont a színdarabban bemutatott grundélmény nem azt idézi fel, mint az idősebbeknek, hogy de jó volt akkor, hanem inkább rácsodálkoznak, hogy jé, így is lehet élni. Nekik ez egy alternatíva, nem pedig visszaemlékezés, ezért áll hozzájuk közel a darab, ezért izgalmas számukra is.

És el lehet őket csábítani az okostelefontól?
Szerintem igen, de nagy meló. A közösséghez való tartozás lehet a megoldás, legyen az iskolai közösség vagy egy színjátszósuli. Fontos, hogy izgalmasabb élményt tudjunk nyújtani, mint a telefon vagy az internet, ami nem egyszerű. A mai nevelésből nagyon hiányzik az, hogy célokat adjunk a gyerekeinknek, akár már 6-7 évesen is. Mert amíg nincs céltudat vagy szebben megfogalmazva hivatástudat, addig nagyon nehéz megmagyarázni, hogy miért ne a telefonnal töltse az idejét egy gyerek.

Te kaptál a szüleidtől célokat?
Én se voltam céltudatos gyerek, nekem is sokszor hiányzott a cél, de mivel a szüleim szociális munkások, és sokszor foglalkoztak hátrányos helyzetűekkel, hajléktalanokkal, cigányokkal, láttam ennek a munkának az örömét. Azt, hogy mennyire jó adni, feláldozni a mindennapjaidat másokért, olyanokért, akikért érzed, hogy tudsz mit tenni – én ezt kaptam meg tőlük. Ők inkább példaképek voltak ebből a szempontból, sem, mint szülők.

Olvassa el a teljes cikket magazinunkban!

Keresse az 1773 ingyenes magazint boltjainkban vagy olvassa el online ide kattintva!