Márffy Ödön korai festménye a tavaszi aukción

2019. 05. 03.

A Lac d'amour vagy flamandul Minnewater, egy gyönyörű, parkkal körülvett tó Bruges városában. Márffy Ödön, a párizsi Julian Akadémia ösztöndíjasaként a nyári szünetek egy részét itt töltötte 1903-1906 között.

A város hangulata, szépsége, a zöld lombok övezte csatornákon tükröződő fények játéka, több, itt készült festményén is megjelenik. Bruges-ben ,az akadémiai kötöttségektől elszakadva, bátran kísérletezett a Párizsban megismert új irányzatok formanyelvével. A leveleiből és viszaemlékezéseiből egyértelműen kiderül, hogy Bruges igen fontos állomás volt számára, egyéni stílusának alakulásában, továbbfejlődésében. Itteni tartózkodása a kísérletezésről, orientálódásról szólt, érdekes kettősség jellemzi az ebben az időben festett képeit. A cézanne-i kompozíció,a finoman egymás mellé helyezett színértékekből felépülő látvány és a fauves-ok élénk színvilága között egyensúlyoz, s hol egyik, hol másik dominál ezeken a munkáin.

„Mikor Brugge-be mentem egy nyáron, sokat dolgoztam s itt kezdtem magamat lépésről lépésre megtalálni, ahol már nem a véletlenre bíztam magamat, hanem a képeimet konstruktíve igyekeztem felépíteni. De mindig döntő szerepe volt a színben jelentkező látomásoknak s ez szinte életem végéig bennem maradt: a színek domináló szerepe. Noha konstruktíve építettem, kolorista voltam s az is maradtam.”

- írja visszaemlékezéseiben.

Márffy Ödön (Budapest, 1878 – Budapest, 1959): Hajó a csatornán (Lac d'amour), 1905/1906, olaj, karton, 52,5 x 70 cm. Jelezve balra lent: Márffy. Rockenbauer Zoltán – Márffy-életműkatalógus szám: 5.9.6.1. Kikiáltási ára: 5 500 000 Ft

 

A Hajó a csatornán (Lac d' amour) című festménye, ennek a kisérletező korszakának jellegzetes példája. Márffy,
itt finoman ötvözi a visszafogottabb cézanne-i képalakítást a fauves-ok színeivel,inkább a cézanne-i metódust követve. A csatorna vizének lágy tükröződéseiben, plein air tanulmányai köszönnek vissza. Érdekes, hogy festményünknek fennmaradt egy másik, kissé vázlatszerűbb, kartonra festett változata, előzménye is, amelyiken viszont egyértelműen a fauves-ok élénk koloritja és ecsetkezelése dominál. A két kép tökéletes összegzése ennek az érdekes korai festői korszakának.

Almási György