Gádor István hagyatéka az őszi művészeti aukción

2019. 11. 08.

Gádor István, a modern magyar kerámia megteremtőjének legféltettebb darabjai mellett, barátaitól, a kor legnagyobb művészeitől kapott festmények és szobrok is kalapács alá kerülnek.

A modern magyar kerámia megteremtőjének, Gádor Istvánnak egyedülálló hagyatéka kerül árverésre a BÁV 75. Művészeti aukcióján, november 19-én és 20-án a MOM Kulturális Központban. Az eddig soha nem látott anyagban Gádor István legféltettebb darabjai mellett barátaitól kapott festmények és szobrok is szerepelnek. Így egyszerre van lehetőségünk nyomon követni művészetének állandó megújulását és a kor kiemelkedő művészeinek, Dési Huber Istvánnak, Kmetty Jánosnak vagy Scheiber Hugónak a munkásságát.

"Amikor befejeztük a főiskolát, sem Hedvig [Majoros Hedvig keramikus] nem talált, sem én nem találtam állást. Jeleztük a gondunkat Gádor Istvánnak, aki mondta, hogy jöjjenek vissza ősszel. Ősszel elmentünk hozzá, és kiderült, hogy vett nekünk egy műtermet a Cházár András utcában. Elküldte a kemenceépítőjét, felépíttetett nekünk egy kemencét, és így el tudtunk indulni a pályán. Ez nagyon nagy szó volt 1952-ben. És ezzel nem voltunk kivételek: általában mindenkit segített valamilyen módon. Gálócsy Editnek, akit a családjával együtt kitelepítettek a Hortobágyra, csomagot küldött, mindenféle anyagokat és eszközöket, hogy ott is tudjon tovább dolgozni. A tanítványok persze ezt később viszonozták, ahogy tudták: többen segítettek a nagy Gádor munkák kivitelezésében. De Gádor István számos háttérbe szorított festőt, szobrászt is támogatott: Gadányi Jenőt, Damkó Józsefet, Csorba Gézát..."

/Wehner Tibor: "Beszélgetés Majoros Hedvig és Majoros János keramikusművésszel" Art Limes, 2013. 1. szám/

Milyen ember is volt Gádor István?

Tanítványai és barátai halk szavú, zárkózott emberként ismerték, akinek reggeltől estig körmére égett a munka, műterme azonban így is mindig nyitva állt a kevésbé szerencsések előtt. Lánya, a szintén szobrász Gádor Magda tanúja volt apja pezsgő társadalmi életének: a Hollán Ernő és Cházár András utcai műhelyek szüntelenül művészek kilincselésétől voltak hangosak. Sokan közülük − így Scheiber Hugó is − csak baráti vizitre érkeztek, de ha már úgy volt, hónuk alól nem hiányozhatott a friss művek kötege sem, melyet készséggel váltottak készpénzre vagy cseréltek be Gádor-kerámiákra. Gádor persze sosem mondott nemet, és az így összegyűlt, mostani aukción kalapács alá kerülő exkluzív gyűjtemény minden darabja 20. századi képzőművészetünk történetének egy-egy felfedezésre váró, izgalmas momentuma, melyhez a kulcsot a modern magyar kerámiaművészet atyjának kalandos életútja és derűs, segítőkész természete adja meg.

FORRADALMÁROK ÖRÖKSÉGE

Gádor már nyolcévesen a saját bőrén tapasztalta, milyen éhesnek és hontalannak lenni, hiszen apja munkásszervezeti tevékenységét gyakran a családi kassza bánta, és a véget nem érő segítségnyújtásban sokszor nekik sem volt meg a napi betevő. A művész sokszor idézte fel magában ezeket a gyermekkori emlékeket; egy ízben például, amikor a KÚT-ban megismert Mészáros László kopogtatott be az ajtaján arra kérve őt, préseljen pár példányt agitációs plakettjeiből. „Drága, aranyos fiú volt – emlékezett vissza Gádor –. Az Iparművészeti Iskolába járt Simayhoz és Mátraihoz. Megnyerte a Ferenc József-díjat, és Rómába ment. Mikor hazajött, nem volt megfelelő műterme, és Kelemen Emilnél, a Római-parton lakott. Kelemen jó barátom volt, akihez gyakran kijártam, így Lacival is sokat találkoztam. Egy alkalommal elmesélte, hogy apja gyári munkás volt Csepelen, 1919-ben vöröskatonaként szolgált, és emiatt a családjuknak sok kellemetlensége támadt. El is költöztek Rákospalotára, ahol tejcsarnokot nyitottak. Mészárosnak is tejet kellett hordania, lovat csutakolnia." Akárcsak nekem, tehette hozzá magában.

A szobrász Goldmann György ugyancsak gyakori látogató volt a Cházár utcában, ahová kiönteni vitte negatívjait. Köztük a rendőrfiguráról Gádor írt is a memoárjaiban − nagyon büszke volt rá, hogy a mű, mely most Horthy rendőr címen kerül árverésre, az ő műhelyéből való. A szintén baloldali érzelmű és 1927-től KÚT-tag Dési Huber Istvánnal is ezekben a művészkörökben találkozott (egészen pontosan a Szocialista Képzőművészek Csoportjában), akit a kollekcióban egy tiszta és kiforrott kompozíció, az 1937-es Budakeszi vörös kémény jegyez.

BOHÉM TANULÓÉVEK

A művészbarátok névsorát folytatva többen is voltak – köztük Bokros Birman Dezső –, akikkel Gádor az iparművészeti iskolában találkozott az 1900-as évek elején. Bokros akkoriban szobrászsegédként dolgozott, és már akkor látszott, hogy kiváló portretista válik majd belőle. Gádor és Bokros ezekben az években sokat mentek statisztálni, és Bokros emlékezetből mintázta a színészek portréit. Az iskolából többen is jártak a Nemzeti Színházba a díszletek, a ruhák, a világítás, a színpadi építészet miatt, és a színészet nyomán elkezdtek érdeklődni a kortárs irodalom iránt is. Innen eredeztethetjük Gádor gyűjteményének egyedülálló Ady Endre szoborportréját. Uitz Béla is az iparművészeti iskolában koptatta a padot 1909 és 1910-ben, akkor még felszabadult lakatosként. "Sokszor ültem vele az aktteremben − írta Gádor −, ahol Pap Henrik korrigált. Uitz az egyszerűségre törekedett. Érdekes, hogy erről az idejéről később sohasem beszélt. Erős fiú volt, és kitűnő súlydobó."

ÉLET AZ ATELIER-BEN

Ezek a kapcsolatok később sem szakadtak meg, és rendre újak köttettek melléjük. Aba-Novák Vilmos különösen kedves volt Gádor számára, hiszen 1922-ben rendeztek egy közös kiállítást az Ernst Galériában, mely az akkor még kevésbé ismert, kerámia szakterületen dolgozó fiatal mesternek is szakmai megbecsülést hozott. Aba-Novákon kívül a ’20-as és '30-as években a Gádor rezidenciák állandó vendégei voltak többek között Csorba Géza, Szigethy István, Reiter László, Tersánszky Jenő, Medgyessy Ferenc, Kádár Béla, Egry József, Barcsay Jenő, Kmetty János, Bor Pál, Kelemen Emil, Modok Mária, Mattioni Eszter, Lossonczy Tamás, Bene Géza, Novotny Emil és Vörös Géza is.

Gádorhoz Scheiber Önarcképéhez hasonlóan baráti csere útján kerültek Bene Géza munkái (Tájkép híddal szénrajz, illetve az ugyanezen a címen szereplő olajfestmény) és Kmetty kis olajcsendélete is. Vörös Géza felesége, Anna Gádor első feleségének, Erzsébetnek volt jó barátnője − Vörös munkásságát a gyűjteményben egy lendületes Önarckép fémjelzi. Szorosabb kapcsolatukat megörökítendő a régi jó barát, Kelemen Emil egy Hármas portrét készített Gádornak Sikuta Gusztáv, Mattioni Eszter és jómaga főszereplésével − ez a kompozíció szintén megtalálható a mostani képanyagban. A nagyrészt a KÚT-ból és a Tamás Galéria kiállítóiból verbuválódott sokszínű csapat tagjai voltak még Ilosvai Varga István és Diener Dénes Rudolf is, akik a '30-as évektől a szentendrei iskola hírnevét öregbítették. Gádor képei között a Diener Dénes-féle Csendélet és az Ilosvai Varga festette Hazafelé egy új korszak eljövetelét jelzik. Míg Modok Mária meghitt hangulatú Anyaság pasztellje és Család (Fejek) ceruzarajza a korabeli nőművészet lírai szálait pengetik, addig Lossonczy Tamás máshogy lírai: Cím nélkülje a magyar posztmodernt előlegezi.

Gádort 1930 körül hozta össze a sors a nála tizennégy évvel fiatalabb Pekáry Istvánnal is, aki hozzá hasonlóan szívén viselte a magyar népművészet sorsát, annak szélesebb körökhöz való eljuttatását. Bartók és Kodály hatására együtt gyűjtötték a magyar népművészet formakincsét, és munkájukat 1931-ben egy közös tárlattal koronázták meg a Tamás Galériában. A gondolat, miszerint Gádor az volt a magyar kerámiaiparnak, ami Pekáry a szőnyegiparnak, csak hat évvel később kristályosodott ki, amikor ismét közösen jelentkeztek ugyanazon a helyszínen, hasonló koncepcióval. Pekáry művészetét a Gádor kollekcióban három korai mű is képviseli: az Ádám és Éva, a Huszárok, illetve az 1930-as Vasárnap.

HÁBORÚS VISZONTAGSÁGOK

A 30-as évek viszonylagos nyugalmát a második világháború törte meg, mely Gádor számára különösen nagy kihívás jelentett, ugyanis a Városliget környékét, ahol a műterme volt, gyakran bombázták. Nem csak saját épségét kellett szem előtt tartania, hanem alkotásaiét (és a rá bízott dolgokat) is, melyeknek külön bunkert épített. A háború alatt háromszor hívták be munkaszolgálatra, de mivel legutoljára nem jelent meg a kijelölt helyen, menekülni kényszerült. Lakása környékén nem maradhatott, kiadó ingatlant pedig nem talált, így barátainál húzta meg magát. Szőnyi Istvánnál is megfordult egy éjszaka erejéig, akinek akkoriban a Baross utcában volt műterme, és az ellenállási mozgalom aktív tagjaként jócskán maga mögött hagyta a boldog békeidőket, mely a Gádorhoz került kis Zebegényi utca című kompozíció ihletét adta.

Itt minden mű egy-egy lezáratlan történet, amely folytatásra vár. Mi csupán ízelítőt adhatunk, hogy felhívjuk a figyelmet erre a nem mindennapi művészhagyatékra, melynek alkotásai − Gádor és pályatársai múzeumi kvalitású kerámiáival egyetemben − keresik Gádor István nívós örökségéhez méltó, új tulajdonosaikat.

A tárgyak a 75. Művészeti aukción kerülnek kalapács alá november 19-20-án a MOM Kulturális Központban. Az aukciós kiállítás november 9-17. között tekinthető meg a BÁV Aukciósházban (V. Budapest, Bécsi utca 1.).