Egyéni sportoló vagyok a csapatjátékban

2018. 05. 23.

Gundel Takács Gábor humorának és közvetlen stílusának köszönhetően egy ország kedvence. Nem véletlenül, hiszen sugárzik róla, hogy jól érzi magát munka közben – legyen szó sportközvetítésről, műsorvezetésről vagy éppen a BÁV aukcióinak levezényléséről.

Pályafutása során dolgozott rádióknak és tévéknek, manapaság pedig szabadúszóként keresi a kenyerét. Az alábbiakban többek között arról beszélgettünk vele, hogy mitől jó egy árverés, milyen kapcsolatban van a tárgyakkal, és hogy mennyiben határozza meg sportolói habitusa a munkastílusát.

Négy éve vezeti a BÁV árveréseit. Ez volt az első találkozása az aukciók világával, vagy már korábbról is voltak tapasztalatai?
Már a BÁV előtt is vezettem árveréseket kisebb galériáknál, így nem voltam első filmes ezen a területen. Úgy érzem, hogy a BÁV aukcióin sikerült egy új, kötetlenebb stílust meghonosítanom. Ez egy nagyon koncentrált műfaj, hiszen komoly dologról van szó: műtárgyakról és sok pénzről. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ha egy árverés három órán át tart, mindenki elfárad, ezért jó, hogyha időnként vannak könnyebb pillanatok is. Ha úgy adódik, lehet reagálni a nézőtéren zajló eseményekre, el lehet süti egy poént, ami kicsit oldja a hangulatot.

Mikor jó egy árverés a tapasztalatai szerint?
Elvileg akkor jó az árverés, ha mindenki meg tudta venni azt, amiért jött, és az árverezőház is eladott mindent, amit akart – de ez inkább csak a számszaki eredmény. Hogy egyfajta élmény is legyen belőle, az már az én szakmám része. Rajtam múlik, hogy odafigyeljenek az emberek: ha lanyhul az érdeklődés, akkor pörgessük fel a tempót, ha túl gyorsan pörögnek az események, lassítsunk egy kicsit, hogy kifújhassák magukat. Az is fontos, hogy a jelentős pillanatoknak megadjuk a kellő tiszteletet. Nyilván más a súlya a dolognak, ha elkezdünk nagyon sok pénzről, tízmilliókról beszélni, hiszen annak van egyfajta drámai feszültsége. Ilyenkor a teremben mindenki figyel, és én is azon vagyok, hogy hozzátegyem azt az élményt, hogy itt most nagy dolog történik, hiszen nem lehet 38 millió forintot unottan leütni.

Hogyan készül egy árverésre?
Amikor először készültem az árverésekre, rengeteg videót megnéztem, hogy lássam, másoknál, többek között a Sotheby’s-nél, hogy folyik egy aukció. Tőlük vettem át például azt, hogy a leütés előtt érdemes kicsit többet várni. Ezt persze nem mindenki szereti, főleg az nem, aki már a kezében érezte a műtárgyat, aztán elvitte valaki az orra elől az utolsó pillanatban. Aukció előtt természetesen alaposan átnézem az aktuális katalógust is. Bár az árverésen arra nem nagyon van lehetőség, hogy túl sok információt adjak egy-egy tételről, de a kiemelt tárgyakról mindig érdemes kicsit többet mondani, részben, hogy megadjuk a súlyát, részben, hogy az emberek fel tudjanak készülni a tételre.

Hogyan tud licitálás alatt egy egész termet figyelni?
Ilyenkor nagyon kell koncentrálni. A MOM Kulturális Központ, ahol a BÁV árverései zajlanak, viszonylag nagy terem, az erkélyre is szoktak ülni, ráadásul a nézőtér megvilágítása sem egységes, és oldalt vastag oszlopok is vannak, ezért licit közben az asztalnál ülők és a teremben álló hoszteszek egyaránt segítenek nekem. Ahhoz, hogy minél jobban észre vegyem, mi történik, nem egyenként kell figyelni az embereket, hanem bele kell nézni a térbe, és arra figyelni, ha valaki mozdul. Akkor vagyok bajban, ha valaki csak apró mozdulatokkal licitál, azt nehéz észre venni, vagy ha mondjuk a licittárcsával vakarja meg a fejét, és azt licitnek nézem, de azért ez utóbbi ritkán fordul elő. Ha nem egyértelmű a licitálás, inkább rákérdezek. Az árverés elején meg szoktam kérni a résztvevőket, hogy a saját érdekükben emeljék fel magasra a tárcsát, hogy tényleg lássam, ha licitálnak.

Ön szerint miért érdemes eljönni egy BÁV árverésre?
Én azt gondolom, hogy semmiképpen sem pénzt égetni, hanem azért, mert az itt felvonultatott átlag 250 tárgyból biztosan van legalább egy olyan, ami számunkra vonzó lehet. Vannak olyan árverezőházak, ahova az emberek félve mennek be, mert sokszor már a kikiáltási árak is túl magasak nekik. Ugyanakkor a BÁV árveréseken nagyon sokféle műfajú és árfekvésű tétel van, így már pár tízezres nagyságrendért is csodás tárgyakat lehet vásárolni. Ez azért jó, mert behozza azt a réteget is, amely nem engedhet meg magának egy sokszázezres vagy milliós műtárgyat. Tulajdonképpen kinevel egy közönséget, akikből majd esetleg hosszú távon is vásárló lesz, és ha nagyságrendekkel javulnak az anyagi lehetőségei, egy más körbe is be lehet majd vonni őket. Ez nagyon jól működik, és én ebben a közegben és filozófiában jól érzem magam.

Milyen a viszonya a tárgyakhoz?
Édesapám állatorvos volt, és az első állását a hatvanas években egy Imre major nevű kis helyen kapta, Balatonfenyves mellett. Nem fogadott el semmit a munkájáért, viszont amikor már nagyon noszogatták, megkérdezte, hogy szétnézhet e a padláson, hátha talál valami érdekeset. Aztán felköltöztek Budapestre, és én egy olyan lakásban nőtem fel, ami tele volt mindenféle tárgyakkal, én pedig ezt nagyon szerettem. Ma a saját otthonomban is rengeteg olyan tárgy van, ami nem nagy értékű, viszont a szívemnek kedves. Emellett szenvedélyesen gyűjtöm a pénzérmeket. Nem is az értéke foglalkoztat, hanem sokkal inkább az, hogy a pénzérmék tele vannak történelemmel, földrajzzal, természetrajzzal.

Műtárgyat szokott vásárolni?
Igen, bár nem rendszeresen. Vannak olyan családi alkalmak, amikor a rokonaimat ajándékként műtárggyal lepem meg, mert kifejezetten valami maradandót, egyedit szeretnék adni nekik. Azt gondolom, hogy ennek a gyerekeim számára is nevelő hatása van.

Rájuk is átragadt a tárgyak szeretete?
Ahogy elnézem a szobáikat, igen. A lányom kifejezetten érdeklődik a képzőművészetek iránt. Most szerzett ELTE szabad bölcsészet diplomát, és jelentkezett a Metropolitan Egyetem dizájn- és művészetmenedzsment mesterszakára. Neki ez a világa.

Hogy lehet Ön szerint a fiatalok számára is vonzóvá tenni a képzőművészetet és a műtárgyakat?
Ez egy jó kérdés, és a lányommal is szoktunk róla beszélgetni, hogy lehetne elvinni az emberekhez minél jobban ezt. Manapság szerintem a dizájn az, amivel mindenki találkozik, és a műtárgyak ebbe illeszthetők leginkább be, ez az a pont, ahol egy fiatal leginkább találkozhat a képzőművészettel. A vonzó formákból pedig a következő lépés a forma mögötti gondolat.

Mi volt a legrosszabb és a legjobb élménye árveréssel kapcsolatban?
A legrosszabb élményemet soha nem fogom elfelejteni: egy viszonylag kis galériában vezettem árverést. El is jöttek az érdeklődők, bár nem voltak túl sokan, de a lényeg, hogy egyetlen egy licit sem érkezett. Először azt gondoltam, hogy na, majd a következő tételre érkezik ajánlat, aztán elkezdtem rosszul érezni magam, hogy úristen, de ciki, de a végén már csak nevettem.
A legjobb? Sok ilyen volt. Az nagyon jólesik, ha valaki odajön hozzám az árverés után, hogy ez milyen nagyszerű élmény volt. Vannak ismerősök, akik már törzsvendégek az aukciókon, akik mindig elmesélik, mit vettek, mit gyűjtenek, és én nagyon szeretem ezeket a személyes kapcsolatokat és visszajelzéseket.

Mi a különbség Ön szerint egy árverés vezetése, egy sportközvetítés és a műsorvezetés között?
Igazából csak a témájuk a különbség. Mindegyiknél fontos a ritmus, az, hogy a kiemelkedő pillanatoknál álljunk meg, és adjuk meg a nekik járó tiszteletet. Ami valamennyi esetben nagyon lényeges, hogy figyeljünk oda az emberekre, mert ezek műfajtól függetlenül mind emberi történetek.

Ha már említettük a sportközvetítéseket, milyen sport áll Önhöz a legközelebb?
Annak idején kézilabdakapus voltam, ami azért is érdekes, mert azt, hogy kiből milyen sportoló lesz, nagy mértékben meghatározza az illető személyisége. Vannak, akik csak egyéni sportolónak alkalmasak, vannak, akik csak csapatjátékosnak. És vannak azok, akik egyéni sportolók a csapatjátékban: ez a kapus. Neki kell a csapat, a játék és a közösség, de kell egy feladat is, ami csak az övé, csak ő oldhatja meg, ahol nem lehet eltűnni a mezőnyben. Kapusnak csak nyerő típusú emberek mennek el, és én ez a fajta személyiség vagyok, az, aki a csapatsortban egyéni játékos. Arra jöttem rá, hogy a mai napig is ezt csinálom. Én egy árverésen és egy televíziós műsorban is egyéni sportoló vagyok a csapatjátékban: mindkettő mögött hatalmas apparátus mozog, ami megteremti a kereteket, és segít mozgásban tartani az eseményeket, de nekem kell célba juttatnom a versenyautót. 

Tavaly januárban eljött az MTV-től, akkor azt mondta, hogy szünetet tart a tévézésben, most viszont leszerződött a TV2-höz.
Fontos kihangsúlyozni, hogy én nem a csatornához, hanem csak az Áll az alku elkészítésére szerződtem le. Ősszel elkészült belőle 30 adás, aztán januárban forgattunk még egy adagot, és ennyi. Megpróbálok egyfajta szabadúszó létet élni.  Van egy beszélgetős estém, írok egy blognak, áveréseket vezetek, ősz elején csináltunk egy hivatalos saját Facebook oldalt, oda is elkezdtem írni, szóval nem unatkozom.

Mi alapján vállal el egy megbízást?
Hogy én magaménak érzem-e, vállalhatónak, tudok-e vele azonosulni. Egy néző, legyen szó műsorról vagy árverésről, nem mindig tudja utólag megmagyarázni magának, hogy valami mitől volt jó vagy rossz, de ahhoz nagyon erős érzékük van a nézőknek, hogy levegyék, hogy valami igazi vagy művi. Azt, hogy a műsorvezető tényleg jól érzi magát abban a helyzetben, vagy nem. Ha én jól érzem magam az árverésen, akkor a néző is jól érzi magát, és nem csak egy tárgyat visz magával, hanem egy élményt is. És ha elvisz egy élményt magával, akkor vissza fog jönni legközelebb is.

Keresse a BÁV új, negyedévente megjelenő magazinját, az 1773-at üzleteinkben vagy olvassa el online, ide kattintva!