Az év színe az élő korall

2019. 02. 18.

A Pantone minden év végén bejelenti, melyik szín fogja uralni a következő esztendőt, amely 2019-ben az élő korall lett.

Az alábbiakban Stílusrandevú lakberendezési pályázatunk idei nyertese, Papp Linda belsőépítész mondja el, hogy ő hogyan használná ezt a vibráló színt munkáiban, segítségül hívva néhány műtárgyat a BÁV legutóbbi árveréseiről.

Lehet-e bármilyen hatással ránk az év színe?

A Pantone kezdeményezése, miszerint évente meghirdeti az év színét, számomra több, mint divat vagy dekorációs irányelv. Olyan missziónak látom, amelynek mentén megismerhetjük a színeket, azok különböző árnyalatait, mélyebb jelentésüket, valamint természetes és mesterséges előfordulásukat a környezetünkben. Az ily módon individuummá váló szín önálló életre tud kelni, majd lehetősége van hatni mindennapjainkra: ruháinkon, kiegészítőinken, lakásdekorációnkon vagy akár az elektronikus csatornákon keresztül. A színek komoly hatással vannak az emberre, amivel a színdinamika és a fénytan tudománya foglalkozik, így érthető, ha az év színét személyiségünktől függően esetenként jobban, máskor pedig kevésbé érezzük közel magunkhoz.

Miért éppen az élő korall lett az év színe?

Mert már a neve is üzenetet hordoz. A felgyorsult világban élővilágunk veszélybe került, fontos, hogy a lehető legtöbb fórumon hívjuk fel a figyelmet Földünk védelmére, a korallzátonyok rohamos pusztulására, amire ez a kezdeményezés is nagyszerűen alkalmat biztosít.
Emellett a korall pozitív hangulatot, melegséget áraszt, és mint minden egyéb szín, rengeteg árnyalatban értelmezhető, a halványtól egészen a sötét terrakottáig, amelyeket ízlésünktől és bátorságunktól függően alkalmazhatunk.

Hogyan jelenhet meg az otthonunkban?

A színek bátor használatával az adott enteriőrbe egy emlékezetes eseményt, rejtett üzenetet is kódolhatunk, amit egyaránt köthetünk a Pantone mozgalmához vagy éppen saját lelkivilágunkat meghatározó színekhez. Az év színét számos módon megjeleníthetjük, attól függően, hogy valaki éppen nagyobb változtatásra vágyik, vagy csupán rajong a korallért. Előbbi esetben akár egy teljes szobát vagy egy falfelületet is átfesthetünk vagy kitapétázhatunk, illetve választhatunk nagyobb tárgyakat is a korall számunkra szimpatikus árnyalatából. Ha csak kisebb frissítést szeretnénk, akkor elég egy régi bútort újra kárpitoztatnunk, vagy a lakástextiljeinket (szőnyegünket, függönyeinket, díszpárnáinkat) korall színűre cserélnünk. A kisebb, illetve dekorációs értékű tárgyainkat akár szezononként változtathatjuk az alkalomhoz vagy az évszakokhoz igazítva.
Én elsősorban a monokróm, de leginkább a fehér falú tereket kedvelem. A fehér falak fénnyel töltik meg a teret, a tér elemei és a benne elhelyezett tárgyak közti kapcsolat kellően kontrasztossá válik, és a színes műtárgyak, kiegészítők szinte életre kelnek. A fehér-szürke és a többi szín közti feszültségben a falak egyfajta festővászonként szolgálják a műtárgyakat, a műtárgyak pedig ékszereivé válnak a térnek.

Milyen színekkel kombinálható a korall?

A színek akkor mutatnak harmonikusan egymás mellett, ha egymás komplementerei, azaz kiegészítői, ellentétei. A korall mellé nagyszerűen illenek a kékek, a kékeszöldek és a lilák, és természetesen a korall különböző árnyalatainak egymás mellé helyezésével is jól lehet játszani. Az extravagánsabb terekbe akár rózsaszínnel és naranccsal is kombinálhatjuk, de az élénk színekkel mindig nagyon óvatosan, hozzáértő módon kell bánni, mert könnyű átbillenni a giccsbe. A visszafogottabb árnyalatok kedvelői számára a szürkék és a bézsek is jó kiegészítői lehetnek a korallnak, ahogy az örök klasszikus feketével párosítva elegáns, mégis trendi eredményt kapunk. Az igazán luxus hatást pedig arannyal, bronzzal kombinálva lehet elérni, ahogy azt a patinás ékszerek esetében is megfigyelhetjük.

A cikk az 1773 Magazin őszi számában jelent meg!

Az újságot keresse a  műtárgy- és ékszerboltjainkban vagy olvassa el online a www.bav.hu/1773 oldalon!