A remekművek soha nincsenek feledve!

2017. 10. 30.

Az őszi Művészeti aukció egyik remekműve Aba-Novák Vilmos sokáig lappangó Almaszedő gyerekek című, igazi színorgiát felvonultató olajfestménye. A nagyméretű képet utoljára a Magyar Nemzeti Galéria 1962-es kiállításán láthatta a nagyközönség.

ABAAba-Novák Vilmos
Budapest, 1894 – Budapest, 1941
Almaszedő gyerekek (1927)
Olaj, vászon
110 × 90 cm
Kikiáltási ára: 8 000 000 Ft | € 26 667
Kiállítva: Aba-Novák emlékkiállítás,
MNG 1962. kat.sz. 65.

Színek, színek!

Aba-Novák Vilmos 1927-től kezdve több nyarat is a Somogy megyei Igalon töltött Barcsay Jenő, Patkó Károly, Mattioni Eszter és sok más festő társaságában, Dr. Baumgartner Sándor vendégszeretetét élvezve.

"Most Somogyban élek, Igalon, itt földszintes hegyek vannak, erdős dombok. Nagy a por. Ez a karaktere a vidéknek. Nekem ez igen tetszik: a por verekszik a fénnyel, és a színek, és – színek megint!"

– írja Aba-Novák egy 1927-es levelében barátjának, Zsögödi Nagy Imrének. Egy másik levelében még pontosabban jellemzi a somogyi tájat és az ottani élet karakterét:

„A vidék igen megfelelő: földszintes hegyek, enyhe dombvidék, tipikusan Dunántúl, Somogy. Az élet is az: porban kérődzik itt az élet, és ez részemre új. Néhány vásznamon evvel foglalkozom. Csudálatos dolog az, hogy mint viaskodik az őszinte, egyenes fény a meleg, sőt forró porral. Valóságos színorgia, igen kicsi skálán. Nem tarka, a por uniformizálja a színeket és mégis, ugyanakkor felbontja!”

Aba-Novák festészetének minden korszakát gazdag kolorizmus jellemzi. Az 1920-as évek mély, tüzes és vibráló koloritja után azonban az igali képeken egészen különleges színkompozíciókkal találkozunk. Olyasmivel, amit Aba-Novák olyan pontosan fogalmazott meg:

„Valóságos színorgia, igen kicsi skálán”

Ezek a somogyi képek első ránézésre csaknem színtelenek. Alapvetően világos karakterüket a fehérek és sárgák határozzák meg. Ez az a bizonyos „kicsi skála”, amiben az egyébként gazdag színesség kiteljesedik. Az egyes motívumok ugyanis csaknem a teljes színskála minden árnyalatát felvonultatják. Ha csak egy gesztus erejéig is, de ott vannak a vörösek, zöldek, kékek legváltozatosabb árnyalatai és fokozatai. Aba-Novák egészen egyedülálló festői tehetségét mutatja, hogy ezt a gazdag színességet lényegében mind a vakító fehérség előidézésének szolgálatába tudja állítani. Mintha csak egy prizmán át látnánk mindent. A színekkel fehérséget ábrázol, a fehérekben pedig színesség vibrál. A vakító fény és a vibrálóan erős színek hatására a motívumok szinte föloldódnak ebben a fényözönben. Igali képeinek stílusa Barcsay Jenő pontos megfigyelése szerint Egry József szintén ekkoriban kialakuló érzékeny fényfestészetével mutat rokonságot, de Aba-Novák művei, épp az olajtechnika miatt, Egryéinél kevésbé áttetsző hatásúak; földközelibb, valószerűbb festészet ez, Aba-Novák témáiban is több az elbeszélő, sőt olykor zsánerszerű elem.

Új kompozíciók

Az Igalon töltött két nyár nemcsak egy újfajta színességet eredményezett Aba-Novák festészetében, hanem újfajta kompozíciókat is. Ekkor alakul ki nála az a jellegzetes kompozíciós séma, amely a közvetlenül ezt követő római periódusát, majd nagy falképeink stílusát is jellemzi majd: a felülnézetet és alulnézetet egyszerre mutató perspektíva, a képszélek között kanyargó képzeletbeli spirális mentén fölfűzött motívumokkal, szinte kiterítve a látványt a kép síkjára. Ez a kompozíciós forma kiválóan alkalmasnak bizonyult arra, hogy az Aba-Novák számára mindig oly fontos elbeszélő tartalmakat maradéktalanul meg tudja jeleníteni. Az almaszedő fiúkat ábrázoló kép egy meglehetősen szűknek látszó térbe rendezett kompozíció, ami ugyanakkor a figurák léptékkülönbsége alapján mégis egy tágas almáskertbe enged bepillantást. A tér szűkösségét a horizont hiánya, s a hátteret lezáró fák rácsozata idézi elő. Mozgalmas, a kezek, lábak és a faágak hasonló formáin alapuló ritmusokat felkeltő kompozíciót látunk. Olyan színes és lendületes képet, ami Aba-Novák legtöbb nagy művéhez hasonlóan egy valódi vizuális bomba.

Egy elfelejtett kép

A festmény egykori kiállításáról csak egyetlen adatunk van. A Magyar Nemzeti Galéria 1962-ben megrendezett nagy Aba-Novák kiállításán ez a mű 65. katalógusszám alatt volt kiállítva. Nem egészen érthető, hogy ezek után négy évvel, 1966-ban miért is mutatta be akkori tulajdonosa a festményt a Magyar Nemzeti Galéria Bírálati Csoportjánál. A vakkereten látható töredezett címkén olvasható 60/1966-os szám erre a bizonyos bírálati vizsgálatra utal. A kép hitelességét természetesen a Galéria bizottsága is megerősítette. Az elkövetkező évtizedekben a kép nem került nyilvánosság elé, s az újabban megjelent Aba-Novák irodalom még a lappangó képek között sem említette ezt a látványos, izgalmas és meglehetősen nagy méretű alkotást.

El lett feledve – mondhatnánk, de most, ötven év után viszontlátva a művet, be kell látnunk, hogy a remekművek soha nincsenek elfeledve. Még akkor sem, ha éppen évtizedekig nem látjuk őket. Régi ismerősként köszönnek ránk, s örülünk, hogy nem öregszenek, hogy öt évtized múltán frissebbek, mint valaha. Örülünk, hogy viszontláthatjuk őket.

Dr. Bellák Gábor, művészettörténész