A brill és a gyöngy a befektetők kedvence

2015. 05. 20.

A tavaszi aukció legkeresettebb ékszerei a milliós nagyságrendű 2-3 karátos brill ékszerek és a szintén több százezres tahiti gyöngysorok voltak.

A számos brillel ékített fülbevalók és gyűrűk komoly licitemelkedést követően többszörös áron keltek el. A brill mellett a zafír és a smaragd volt a sztár, az egyik ilyen zafírköves garnitúrát 3,2 millió forintért, egy százéves, 3 karátos smaragddal és 24 briliánssal díszített százéves karék pedig közel kétmillió forintért kelt el. Újdonság volt a korallok megjelenése az árverésen, ritkaságuk hosszú licitharcban teljesedett ki. A rendkívül változatos kollekció darabjait a kikiáltási ár három-négyszereséért ütötték le. A modern, márkás női ékszerek: Versace, Bulgari is igen kelendőnek bizonyultak.
A férfiak számára felvonultatott mandzsetta gombok és órák is izgalomban tartották a vásárlási szándékkal érkezőket. Az aukció egyik kiemelkedő tételeként számon tartott Zenith férfi karóráért több mint négymillió forintot fizetett az új tulajdonosa. A zsúfolásig telt terem, és a bőven millió forint felett elkelt ékszerek azt mutatják, hogy szépségük mellett a legjobb befektetésnek még mindig az ékszereket tartják Magyarországon.

A BÁV tavaszi aukciójának második napján, május 20-án a festmények, bútorok és szőnyegek, május 21-én pedig a különlegességeket is felvonultató műtárgyak kerülnek aukcióra.