1 milliárd forintot fektet műtárgyakba a BÁV

2018. 03. 26.

Megújítja műtárgykereskedelmi stratégiáját a BÁV Aukciósház 2018-tól, aminek keretében egymilliárd forintot különített el kiemelkedő kvalitású műtárgyak vásárlására.

Az idén 245 éves BÁV Zrt. ezzel a lépéssel hosszútávon kívánja erősíteni jelenlétét a hazai műtárgypiacon annak érdekében, hogy ambiciózus növekedési terveit valóra váltsa. A cég aukciós szegmense kiváló évet zárt 2017-ben: 18 százalékkal növelte értékesítéseit az előző évhez képest. A BÁV 2018-ra a hazai műtárgypiac további élénkülése mellett a cég egyedülállóan széles műtárgypalettája és szolgáltatásai iránti kereslet további növekedését prognosztizálja.

A hazai megtakarítási és befektetési piacot jellemző alacsony kamatkörnyezet miatt Magyarországon is mind többen fordulnak a műtárgypiac felé. Ezt a tendenciát igazolja a BÁV Zrt. tavalyi aukciós eredménye is: a cég 18 százalékkal növelte az árveréseiből származó forgalmát 2016-hoz képest.

Az eredményhez jelentősen hozzájárult, hogy a BÁV az elmúlt évben kibővítette aukciós kínálatát: a hagyományos három nagy árverés mellett további 7 tematikus és kamaraaukciót is rendezett. Ezeken egyrészt a nagy árverésekről kiszoruló, kedvező árfekvésű tételeket értékesítik sikeresen, másrészt az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségnek örvendő műtárgytípusok, például az órák, grafikák és kortárs alkotások iránti keresletet elégítik ki. Ezzel a lépéssel azokat a rétegeket is sikerült műtárgyvásárlásra ösztönözni, akik eddig távol maradtak az árverések világától. A BÁV aukciós stratégiája a jövőben sem változik: idén 10 árveréssel várja a gyűjtőket és befektetőket.

„Úgy látjuk, hogy az az út, amelyen tavaly elindultunk, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Azt tapasztaljuk, hogy eddigi ügyfélkörünk mellett egy a korábbinál fiatalabb korosztályt is sikerült megnyernünk. Mindent megteszünk azért, hogy ez a tendencia tovább folytatódjon, és letegyük az alapjait egy új gyűjtői és műtárgybefektetői generáció megteremtésének”

– mondta el Varga Balázs, a BÁV Zrt. kereskedelmi igazgatója.

A BÁV további növekedési terveit a cég új műtárgykereskedelmi stratégiája is támogatja. Az aukcióra bocsátott műtárgyak nagy részét eddig a BÁV elsősorban továbbértékesítette. 2018 tavaszától azonban a cég befektetőként is megjelenik a hazai műtárgypiacon annak érdekében, hogy a korábbiaknál kedvezőbb feltételekkel és gyorsabban tudjon reagálni a műtárgypiaci lehetőségekre. Ezzel a lépéssel még több kvalitásos műtárgyat tud a jövőben felvásárolni a gyűjtőktől, ezzel színesítve az aukciók választékát.

„Ezért egy egymilliárd forint értékű műtárgyalapot hoztunk létre a BÁV csoporton belül, ami lehetővé teszi, hogy a hosszabb távú stratégiai céljaink megvalósítása érdekében nagyértékű műtárgyakat vásároljunk a hazai és nemzetközi piacon egyaránt. Ügyfeleink számára így a jövőben is folyamatosan kiemelkedő minőségű műalkotásokat tudunk kínálni, illetve hosszú távon a BÁV eredményességét is tovább tudjuk javítani”

– tette hozzá Varga Balázs.

A BÁV tavaszi Kamaraaukciójára 2018. március 28-án 18.00 órakor kerül sor a BÁV Aukciósházban (5. ker. Bécsi utca 3.), 72. Művészeti aukciójára pedig 2018. május 15-én és 16-án 18.00 órakor a MOM Kulturális Központban.