Cégtörténet

Mária Terézia 1773. augusztus 23-án alapította meg hazánk legnagyobb múltú jogfolytonosan működő vállalkozását, az Első Magyar Királyi Zálogházat, amely ma BÁV Aukciósház és Záloghitel Zrt. néven működik.

A BÁV Zrt. több mint 240 éves történelmével, a legnagyobb múltú jogfolytonosan működő magyar vállalkozás. Az 1773-ban Mária Terézia kézjegyével ellátott, díszes, királyi alapítólevél – bőrkötésben, nagy királyi pecséttel – múzeumunk kiemelt becsű darabja.

A cég a kezdetektől fogva a magyar zálogpiac vezető szereplője, ugyanakkor első helyen áll a műkereskedelem ékszer, ezüst, arany és műtárgy szegmenseiben is.

Tevékenységét egyszerre jellemzi a tradíciókhoz való ragaszkodás és a folyamatos megújulásra törekvés, biztosítva a dinamikus fejlődést, és a modern kereskedelmi-pénzügyi világhoz való szoros kötődést. Profilja hű maradt hagyományaihoz, ugyanakkor sokszínű kínálatát és szolgáltatásait a piac és a mindenkori vásárlói szokások változásának megfelelően rugalmasan alakítja. A BÁV szellemiségére jellemző, hogy tevékenységét sohasem pusztán üzleti ügynek tekintette a vállalat. Az első, 1920-ban megrendezésre került művészeti árveréstől a mai napig fontos szerepet kap a cég életében a képzőművészek támogatása, és a műtárgyak védelme.

Fordulópontok a cég történetében

1773: Első Magyar Királyi Zálogház (Pozsony)
1787: Magyar Királyi Zálogház (Buda)
1802: Királyi Belvárosi Zálogház (Pest)
1903: Központi székház építése (Kinizsi utca)
1919: Magyar Állami Zálogházak
1920: Állami Árverési Csarnok
1920. február 17-től: Vagyonmentő Vásárok
1920. október 6.: Az első művészeti aukció
1924: Magyar Királyi Postatakarékpénztár
1948: Állami Zálogház és Árverési Csarnok Nemzeti Vállalat
1951: Bizományi Áruház Vállalat
1991: Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt.
1997: BÁV részvények bevezetése a tőzsdére
1998: BÁV Zálog Pénzügyi és Szolgáltató Rt. alapítása
2001: A társaság zártkörű részvénytársasággá alakul
2007: BÁV Aukciósház megnyitása

2015: BÁV Aukciósház és Záloghitel Zrt.
 

1773: ELSŐ MAGYAR KIRÁLYI ZÁLOGHÁZ (POZSONY)
Társaságunk jogelődje a bécsi mintára Pozsonyban szerveződött első magyar királyi zálogház, melynek latin nyelvű kiváltságlevelét 1773. augusztus 23-án Mária Terézia látta el kézjegyével.
A zálogház a Domus Fiduciaria nevet kapta, megalakításának elsődleges célja pedig az uzsorakamat letörése volt. (Abban az időben a magyar királyság területén még sem takarékpénztár, sem bank nem működött, kézizálogra kölcsönt csak magánszemélyek nyújtottak.) Felügyeletét a magyar királyi Helytartótanács látta el, egy erre a célra felállított háromtagú irányító bizottság (Comissio Directiva) keretei között. A vezető állásba történő kinevezéseket a Helytartótanács felterjesztésére az uralkodó erősítette meg. A zálogház élére elsőként Engelhardt Jakab került.
A kézizálog ellenében nyújtott szerény kamatozású hitel elsősorban az alsóbb néposztályok és az alacsony jövedelműek számára jelentett nagy segítséget, mert átmeneti pénzzavarukat áthidalhatták anélkül, hogy véglegesen meg kellett volna válniuk kedves, emlékezetes tárgyaiktól. Ugyanakkor az ügyfelek köréből nem hiányoztak a vagyonos és birtokos osztályok gazdagabb tagjai sem, lévén Pozsony a kor magyar fővárosa, és az országgyűlések színhelye.

1787: MAGYAR KIRÁLYI ZÁLOGHÁZ (BUDA)
Az infláció, a lelassult kereskedelem, és a forgalom visszaesése miatt a zálogház székhelyét 1787-ben Pozsonyból Budára, a Vízivárosba helyezték.

1802: KIRÁLYI BELVÁROSI ZÁLOGHÁZ (PEST)
Pest erősödével – 1802. február 10. és április 21. között – a zálogház székhelyét újra átköltöztették a mai Királyi Pál és Szerb utca sarkán álló, valamikori klarissza zárda épületébe. A házat a nővérek beköltözése előtt, 1712-ben már városi raktárnak használták. A rend feloszlatása után kórház működött benne, majd egy része a zálogház elhelyezésére, másik része papnevelde, illetve pálos kolostor céljaira lett kijelölve. A zálogház ekkor már – folyamatosan növekvő mértékben – értékesített ki nem váltott zálogtárgyakat (1888:XXII törvénycikk 2. paragrafus (1)).

1903: KÖZPONTI SZÉKHÁZ ÉPÍTÉSE (KINIZSI UTCA)
1890-ben szükségessé vált egy olyan központi komplexum létrehozása, amely már a kor technikai színvonalának megfelelő ügyfélforgalmi és tárolási helyiségekkel, illetve árverési csarnokkal is fel van szerelve. Ennek eredményeképpen 1903-ra felépült a Központi Zálogház nem messze a Belvárostól, a Kinizsi és a Lónyay utca sarkán.

1919: MAGYAR ÁLLAMI ZÁLOGHÁZAK
A Tanácsköztársaság győzelme után az intézmény „Magyar Állami Zálogházak” néven a Szociális Termelés Népbiztossága fennhatósága alá került. A társaság tevékenységi köre új üzletággal bővült az ún. beraktározási tevékenységgel. A vesztes világháborút követően a zálogház átvette és megőrizte a menekültek ingóságait, majd a kiváltatlan zálogtárgyakat az Árverési Csarnok nyilvános árverésein – a tényleges értéket leginkább megközelítve – értékesítette.

1920: ÁLLAMI ÁRVERÉSI CSARNOK

Az Árverési Csarnok 1920. február 17-én kezdte meg működését. Létrehozásának elsődleges célja az aukciók helyszínének biztosítása volt, melyeket kezdetben Vagyonmentő Vásárok-nak hívtak. Emellett a zálogház
napi árveréseket is bonyolított ugyanitt. Másik oka a csarnok létrehozásának az volt, hogy kiállítási termeiben a közönség megismerhette a hazai ipar termékeit és művészeti alkotásait. (Az iparművészek itt értékesíthették alkotásaikat.)
A sikeres árverések láttán a zálogházak igazgatósága művészeti aukciók megtartását kezdeményezte az illetékes minisztériumnál, amire megkapta az engedélyt. Az első árverésen Horthy Miklós kormányzó is részt vett. 1922. október 1-én az Állami Beraktározási Vállalat beolvad az állami zálogházba.

1924: MAGYAR KIRÁLYI
POSTATAKARÉKPÉNZTÁR

Az Állami Zálogházak és a Postatakarékpénztár 1924. július 1-vel egyesült, amely – párosulva a konkurencia jórészének megszűnésével – egyúttal azt is jelentette, hogy a kézizálog üzletág szervezetileg is integrálódott a bankári tevékenységbe. Ez a szervezeti forma maradt fenn a felszabadulásig. 1946. augusztus 1-től – a forint bevezetésekor – kezdődött újra az üzleti forgalom, új szellemmel, új kamatpolitikával és átmenetileg mérsékelt kölcsönfolyósítással.

1948: ÁLLAMI ZÁLOGHÁZ ÉS ÁRVERÉSI CSARNOK NEMZETI VÁLLALAT
1948. szeptember 1-én a zálogtevékenység elvált a Postatakarékpénztártól és mint új vállalat, „Állami Zálogház és Árverési Csarnok” néven kezdte meg önálló működését. A vállalat profilja 1948. novemberében kibővült az „ingóságok bizományi értékesítésével”, felügyeletét 1950. júliusától a Belkereskedelmi Minisztérium vette át.

1951: BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT (BÁV)
Az állami vállalat tevékenységi köre jóval szélesebb volt, mint más kiskereskedelmi vállalatoké: elvben szinte minden cikk megvásárlására, bizományba vételére és értékesítésére kiterjedt.

Vállalati profilok: mindennemű használt áru, ingóság, antik és egyéb ezüst tárgyak, nemesfém ékszerek, érmék, numizmatikai tárgyak,

  • gyári selejt és alkalmi áru, vendéglátó-ipari, kereskedelmi berendezések bizományba történő átvétele és értékesítése,
  • művészeti aukciók és napi árverések rendezése,
  • külföldi vásárlók részére hazai és külföldi kiskereskedelmi boltok létesítése és aukciók rendezése,
  • lakberendezési tárgyak kölcsönzése diplomáciai testületek, filmgyárak, színházak, rádió, TV részére díjfizetés ellenében,
  • a tevékenységi körébe tartozó áruk termelése, javíttatása, átalakítása, tisztítása és ezek termeltetése,
  • kézizálog ellenében pénzkölcsön folyósítása,
  • értékbecslés végzése, ingóságok díjfizetés ellenében történő megóvása és megőrzése.

1991: BÁV BIZOMÁNYI KERESKEDŐHÁZ ÉS ZÁLOGHITEL RT.
A politikai és gazdasági rendszerváltást követően a vállalat részvénytársasággá alakult, majd 1992-ben a tulajdonosok 200 millió forint jegyzett tőkeemelést hajtottak végre.

1997: BÁV RÉSZVÉNYEK BEVEZETÉSE A TŐZSDÉRE
A BÁV Rt. részvények nyilvános forgalomba-hozatalára 1997. szeptember 29-től október 10-ig került sor. 1997. december 4-én két millió darab 1.000 forintos névértékű, névre szóló törzsrészvény került bevezetése a Budapesti Értéktőzsdére.
 
1998: BÁV ZÁLOG PÉNZÜGYI ÉS SZOLGÁLTATÓ RT. ALAPÍTÁSA
A pénzügyi vállalkozás 100%-ban BÁV Rt. tulajdon, a zálogtevékenységet e cég megbízottjaként a BÁV Rt. végzi.

2001: A TÁRSASÁG ZÁRTKÖRŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁGGÁ ALAKUL
A részvények kivezetésre kerülnek a tőzsdéről. Tudatos profiltisztítás után a cég jelenleg három üzletággal rendelkezik: zálog, kereskedelem és ingatlanhasznosítás.

  • Zálog: Kézizálog-hitelfolyósítás, ékszerértékesítés
  • Kereskedelem: Festmények, bútorok, szőnyegek, műtárgyak, illetve arany-ezüst ékszerek vásárlása, bolti értékesítése és aukcionálása. Továbbá a BÁV által forgalomba hozott aranytömbök értékesítése.
  • Ingatlanhasznosítás: Ezt a tevékenységet a BÁV csoporton belül önálló társaság végzi.

2007: BÁV AUKCIÓSHÁZ MEGNYITÁSA (1052 BP. BÉCSI UTCA 1.)
A 2007 májusában megnyitott BÁV Aukciósház a magyar műtárgypiacon egyedülálló módon egyesíti magában az árverezőház, a műtárgybolt és a galéria funkcióit. A műkereskedelmi tevékenységek hatékony összehangolásával az Aukciósház igazi multifunkcionális kereskedelmi központtá vált.

A kézizálog hitelezés története Magyarországon

Az első zálogház Magyarországon >
Záloghitelezés a 19. században >
A század elejétől a rendszerváltásig >
Rendszerváltás után >

AZ ELSŐ ZÁLOGHÁZ MAGYARORSZÁGON
A pénz kialakulásával szinte egyidőben jelent meg a zálogkölcsönnyújtás, mint a hitelügyletek egyik korai fajtája. (A záloghitelezés tevékenységéről már 3000 évvel ezelőtti, Kínából származó források is említést tesznek, illetve pontos leírásokat találunk az ókori görög és római időszakból is.)

Az első szervezetten működő zálogház a katolikus egyház és elsősorban a ferencesrendi szerzetesek kezdeményezésére 1462-ben Perusina városában a Kegyelet Hegyén (Monte del Pieta) jött létre. Az új intézmény népszerűsége futótűzként terjedt el, és Itália mellett hamarosan francia, majd német földön is megjelentek a közületi (egyházi, állami) zálogházak.

A záloghitelezés magyarországi története egyidős a BÁV történetével. A Magyar Királyság területén 1773-ban Pozsonyban állították fel Mária Terézia kiváltságlevelével az első magyar királyi zálogházat (Domus Fiduciaria), Társaságunk jogelődjét. Ebben az időben az ország területén sem takarékpénztár, sem bank nem működött még, kézizálogra kölcsönt csak magánszemélyek nyújtottak. A zálogház célja az uzsorakamat letörése volt, illetve biztosítani a ház ügyfeleinek átmeneti pénzzavaraik hitellel történő áthidalását. Az alapító okirat pontosan és részletesen meghatározta a zálogház működési szabályait és a zálogul elfogadható tárgyak körét.
 

Székhelyéül nem véletlenül választották Pozsonyt, a kor magyar fővárosát, amely akkoriban nemcsak az országgyűlésnek adott helyet, hanem egyúttal a kereskedelem, a céhes ipar és a kialakuló első manufaktúrák egyik centruma is volt. Az ügyfelek sorában így nem csupán a szegényebb rétegek tagjai (városi polgárok, kézművesek, céhlegények, szolgák) találhatók meg, hanem az országgyűléseken megjelenő követek egy része, az őket kísérő jurátus ifjak, a katonák, a városi és állami tisztviselők, vagyis a vagyonos és birtokos osztályok tagjai is. A zálogul elfogadott tárgyak sora arra utal, hogy a zálogház szolgáltatását a társadalom szinte minden rétegéből igénybe vették, népszerűsége és forgalma gyorsan nőtt. Tőkeszükségletének fedezetére az államkincstártól kapott hitelt. Az 1780-as években Buda és Pest előretörésével Pozsony városa háttérbe szorult, ami megmutatkozott a forgalom fokozatos csökkenésén is. A megváltozott körülmények miatt II. József 1787-ben Budára, a Vízivárosba helyezte a zálogház székhelyét, míg Pozsonyban – Filial Versatzamt néven – változatlanul tovább működött a korábbi fiók is. Ezt követően – Pest erősödével – 1802–ben a zálogház székhelyét újra átköltöztették a mai Királyi Pál és Szerb utca sarkán álló, valamikori klarissza zárda épületébe (képen).

ZÁLOGHITELEZÉS A 19. SZÁZADBAN
A századforduló időszakára mindkét zálogház megerősödött, tevékenységüket megismerték az emberek, és a forgalmi adatok ismeretében igencsak népszerűvé váltak. A pesti zálogház ügyfélköre hasonló maradt a pozsonyi zálogházéhoz. Már a kezdeti években sikerült mindkét intézetben az altruista célokat megfelelően ötvözni a gazdaságossággal és a mértéktartó, tisztes haszonnal.
A zálogházak felügyeletét a Helytartótanács látta el. A testület döntött az elfogadható tárgyak köréről, a hiteltartozások elengedéséről és más, a zálogházak működését befolyásoló kérdésekről.
Az 1830-40-es években az első bank (Pesti Magyar Kereskedelmi Bank) és takarékpénztárak megalakulásával a tőkegyűjtés és a nagyobb összegű hitelezés terén az új pénzintézetek a zálogházak vetélytársaivá váltak. Kedvezőbb kamataikkal kezdték elvonni a zálogházak forrásait, melynek hatására a zálogházakat jelentős veszteségek érték. A pozsonyi zálogházat 1850-ben fel is kellett számolni.

A pesti zálogház sorsát a szabadságharc egész más irányba terelte. Bár a Kossuth bankjegyek elfogadása miatt tőkevesztést szenvedett el, de forgalmának fejlődése - melyet az teremtett meg, hogy Pest kiemelt szerepet kapott Pozsonnyal szemben az ország közéletében, irányításában - ellensúlyozta a veszteséget.
A forgalom növekedése szűkös állapotokat teremtett a pesti zálogházban, ezért a város tanácsa szigorú feltételek mellett engedélyezte a zálogházi közvetítői magánforgalom megindulását (nevezhetjük az ügynöki rendszer ősének). A közvetítők gyűjtőkkel dolgoztattak.
A gyűjtői intézmény lehetőséget teremtett arra, hogy a zálogházi szolgáltatásokat olyanok is igénybe vegyék, akik a kor közlekedési viszonyai miatt ezt nem tudták volna megtenni, vagy akik maguktól nem mentek volna el egy zálogházba. (A közelmúltban újra megfigyelhető, hogy hitelközvetítők házhoz viszik szolgáltatásaikat).

A pesti királyi zálogház állami felügyelete a kiegyezéssel megváltozott. A Helytartótanács felügyeleti, irányítói joga megszűnt, azt a magyar királyi földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium vette át, majd később, a különálló kereskedelemügyi minisztérium.

A jelzett minisztériumok vezetői arra törekedtek, hogy – a forgalom bővülésével arányosan – megfelelő tőkével lássák el a zálogházat, illetve a nyereséget nem elvonták, hanem az intézeti alaptőke gyarapítására fordították.

A dualizmus korában a sok újonnan alakuló magánzálogház ellenére, a királyi zálogház növelni tudta forgalmát.
A konkurencia megjelenése miatt Pest város tanácsa helyhatósági szabályokat alkotott a magánzálogüzletek részére. Az üzletek nyitását a Tanács az általa kiadott engedélyekhez kötötte és hasonló követelményekkel élt a közvetítői tevékenység végzésének indításánál is. Rögzítették a beszedhető kamat maximális értékét, a beszedhető üzleti és biztosítási díj értékét, illetve a kényszerértékesítés (árverés) lebonyolításának módját.
A kereskedelemügyi minisztérium évente minősítette a zálogház tevékenységét.

A forgalom és – ezzel összhangban – a saját vagyon növekedése miatt bevont idegen tőke értéke nem emelkedett (az 1890-es években az idegen források után fizetendő kamatot - egy törvényben rögzített „fixinghez” - az Osztrák-Magyar Bank mindenkori jegybanki váltó visszleszámítolási kamataihoz igazították)

1881-ben kézizálog-kölcsönügyletekről szóló törvényjavaslat került az Országgyűlés elé, amely a konkurencia működését kívánta jogi eszközökkel szabályozni (korlátozni). A vitában felszólalók kétségbe vonták a kamatmérték központi megállapításának helyességét, mert e téren a szabad versenynek kívántak teret biztosítani. Az elfogadott törvény egységes szabályozást alakított ki: a magán zálogintézetek működési kereteit a hatályos (állami) zálogházi és zálogközvetítői szabályozáshoz igazította. A közvetítői és gyűjtői hálózat túlzott mértékű kiszélesedése miatt 1891-ben a közvetítői tevékenységet is újra szabályozták. A rendelkezés megszüntette a gyűjtői intézményt és a közvetítők számát is maximalizálta (de pl. csökkentette a kért kaució értékét). 1892-ben rendeletben pontosították a zálogtárgyakról adandó elismervény szövegét (zálogszerződés), és a zálogtárgy fajtájától függően meghatározták a futamidő hosszát. A rendelkezések értelmében a közvetítők ellenőrzésére a zálogháztól függetlenül működő főfelügyelet jött létre.

A SZÁZAD ELEJÉTŐL A RENDSZERVÁLTÁSIG
1903-ban felépült a Kinizsi és a Lónyay utca találkozásánál a központi székház (a kor technikai színvonalának megfelelően kialakított ügyfélforgalmi és tárolási helységekkel.

1920-ban a zálogház tevékenysége kibővült az ún. beraktározási tevékenységgel és ekkor kezdte meg Állami Árverési Csarnokként való működését is. Még ebben az évben megtartották az első, igen nagy érdeklődéssel kísért művészeti aukciót is.

A huszadik század első évtizedében a királyi zálogház forgalma a korábbi tendenciákat folytatva tovább bővült, de a tőkeforrások drágulása miatt üzletmenete veszteségessé vált, és a pénzügyminisztérium a szükséges forrásokat a növekvő katonai kiadások miatt nem tudta biztosítani. 1924-től a forgótőke ellátást a Magyar Királyi Postatakarékpénztár vállalta magára. Az együttműködés kezdeti sikerei láttán a zálogház kezdeményezte a zálogháznak a postatakarékpénztárba való beolvasztását. A banki szervezetben való működés a célkitűzések sokoldalúbb megvalósulását és a tevékenység fellendülését eredményezte (pl. a tárgyról kiadott zálogjegy korlátozott elfogadású, bemutatóra szóló postatakarékpénztári értékpapírrá alakult.)

Az országban működő pénzintézetek is alkalmazták a kézizálog intézményét (biztosíték-hitelfedezet) így egyre nehezebb volt határt húzni a banki tevékenység egyes ágai és a zálogházi üzletkör között.

A II. Világháborút követően 1948. augusztus 5-én a Minisztertanács elrendelte az Állami Zálogház és Árverési Csarnok Nemzeti Vállalat létrehozását, amely jogfolytonosan átvette a Postatakarékpénztár zálogüzletágának tevékenységét. A cég 1951-től, mint Bizományi Áruház Vállalat működött tovább és a kormányzat a záloghitelezési tevékenység végzését a BÁV monopóliumává tette.

A vállalat az ötvenes évtized elejétől rendszeresen nyereséget termelt, melyet azonban az állami irányítás elvont, így nem lehetett akkumulációra felhasználni. A hatvanas években azonban a növekedés fenntartása egyre nehezebbé vált, mert források hiányában a zálogüzletágnak egyre nagyobb mértékben kellett igénybe vennie a Magyar Nemzeti Bank hiteleit ahhoz, hogy bizományi és használtcikk kereskedelmét finanszírozni tudja. Ez viszont megemelte a kamatkiadásokat. A BÁV eredményes tevékenységének egykori sajátos elismerését jelentette ugyanakkor, hogy 1958-1964 között minden évben megkapta a Kiváló Vállalat címet vagy a Dicsérő Oklevelet. (A képen egy 1967-es plakát látható.)

A hetvenes és nyolcvanas években a vállalat fő céljai üzlethálózatának korszerűsítése, modernizálása, bővítése, illetve az eredményesség javítása voltak. Annak ellenére, hogy a zálogüzletág fejlődésének a finanszírozás megoldatlansága nemegyszer gátat szabott, – ami a kereskedelmi tevékenységre is erősen rányomta bélyegét – a lakosság romló életkörülményei és a fokozatosan gyorsuló infláció hatására a vállalat nyeresége mégis nőtt.

RENDSZERVÁLTÁS UTÁN
A rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején hatályba lépő pénzintézeti törvény új piaci szereplők színrelépésére nyitott lehetőséget, és meghatározta a záloghitelezéssel foglalkozhatók körét.
A jogszabály megtörte a BÁV monopóliumát és új vállalkozásoknak is teret engedett, bár nem minden megkötés nélkül. Hitelnyújtással csak a hitelintézetek foglalkozhattak. Emiatt a BÁV Rt. és az újonnan alakított zálogházak kizárólag kereskedelmi bankok vagy takarékszövetkezetek ügynökeként működhettek.

A rendszerváltást követően a magyar társadalom egyes rétegeinek a helyzete romlott, jövedelmük stagnált vagy csökkent, miközben az árak folyamatosan emelkedtek. Egyre többen fordultak a zálogházakhoz gyors és anonim hitelért, mobilizálva még meglévő tartalékaikat.
A kézizáloghitel iránti kereslet növekedése elindította a zálogpiac fejlődését.
Az 1996-ban hatályba lépett új hitelintézeti törvény önálló működési lehetőséget biztosított a zálogházaknak (mód nyílt pénzügyi vállalkozások alapítására).

Bár 1997-98 során még csak néhány vállalkozás élt a pénzügyi vállalkozás alapításának – és így az önálló működés megteremtésének – lehetőségével, azóta viszont számuk megsokszorozódott. A BÁV Rt. 1998 végén hozta létre a BÁV-Zálog Pénzügyi Szolgáltató Rt-t, így 1999. január 1-től a BÁV Rt. fiókhálózata a BÁV-Zálog Rt. nevében végzi záloghitelezési tevékenységét.

A kilencvenes évek elején alakuló új zálogházak többsége szoros „BÁV-os” kötődéssel rendelkezett. A tulajdonosok vagy az alkalmazott becsüsök legtöbb esetben régi BÁV alkalmazottak voltak. Ennek oka az volt, hogy a nyolcvanas évek végéig a becsüsi végzettséget csak a BÁV keretein belül lehetett megszerezni.
Így a kilencvenes évek elején nyíló új zálogházak nagymértékben építettek a BÁV-nál megszerzett tudásra (zálogtételek kezelési szabályainak átültetése, munkafolyamatok kialakítása, szerződési feltételrendszer lemásolása).
Ma már sok a hasonló profilú pénzügyi vállalkozás a piacon, de a szakmában tevékenykedők többsége továbbra is valamely pénzintézet (döntően a takarékszövetkezet) ügynökeként hitelez.

1999-ben megalakult a Magyar Zálogházak és Záloghitelezők Országos Szövetsége azzal a céllal, hogy a zálogtevékenységgel foglalkozókat, valamint a tevékenység támogatóit szervezetként egyesítse, illetve a Magyar Köztársaság Alkotmányának és törvényes rendjének megtartásával tagsága szakmai fejlődését elősegítse, és közös érdekeit képviselje.

Új szereplők a zálogpiacon a franchise zálogfiókok. A BÁV néhány éve indította el vállalkozótársi hálózatának kiépítését, biztosítva ezzel a franchise rendszert előnyben részesítő vállalkozóknak a pénzügyi szolgáltatási szektorban való megjelenés lehetőségét, és a vállalat hálózatának a magyarországi középvárosokban történő dinamikus terjeszkedését.

Ma az országban mintegy 550 - 600 zálogfiók működik, ebből a BÁV közel 100 zálogfiókot mondhat magáénak. A BÁV hálózata mellett néhány kisebb 10-15 fiókkal üzemelő cég is alakult, melyek működése jellemzően egy-egy régióra vagy a fővárosra korlátozódik. Továbbra is a BÁV ZRt. tekinthető piacvezetőnek, mind a működtetett egységszám, mind pedig a hitelforgalom tekintetében. Egyedülálló továbbá az is, hogy a cég 2006-ban szolgáltatásával, átlépve az országhatárt Romániában – Aradon, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Nagykárolyban és Marosvásárhelyen –  elindította a zálogtevékenységét.

Zálog Múzeum

AZ ELSŐ MAGYAR KIRÁLYI ZÁLOGHÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA

1773. augusztus 23-án írta alá Mária Terézia az első magyar királyi zálogház alapító okiratát. Az okirat latinul íródott 20 db finomított kutyabőrre. Tartalmát tekintve a zálogtárgyak kezelésével, őrzésével valamint felvételével kapcsolatos körülményeket szabályozta olyan részletességgel, hogy még ma is ez képezi a záloghitelezés működésének alapjait.

A ZÁLOGHÁZI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYVÉNEK CÍMLAPJA ÉS EGYIK OLDALA (1797)

Zálogházi bizottsági jegyzőkönyvet az 1700-as évek végétől használtak, ebben jegyezték fel, hogy - ugyanúgy, mint napjainkban -, kik végezték aznap a munkát, ki volt a becsüs, ki volt az igazgatója a zálogháznak, valamint a munkakörökkel és a munkajoggal kapcsolatos mindenféle információt.

SZEMÉLYZETI NYILVÁNTARTÓ KÖNYV
Személyzeti nyilvántartó könyvet 1869-től vezettek, amely végig követte, hogy a munkatárs milyen beosztásokat, illetve titulusokat kapott. Miután a zálogház állami intézmény volt, minden esetben az állam nevezte ki vezető tisztségviselőit. Ebben az időszakban, ha valaki bekerült a zálogházba, és megfelelő módon végezte munkáját, akkor innen mehetett nyugdíjba.

A MAGYAR KIRÁLYI ZÁLOGHÁZ ALKALMAZOTTAINAK ESKÜKÖNYVE (1846)
A becsüsöknek – mivel állami intézményként működtek a zálogházak – munkába állás előtt esküt kellett tenniük, úgy mint napjainkban a köztisztviselőknek.

RÉGI PÉNZEK
Az egyik legrégebbi pénzérménk az 1812-ből származó 3 kreutzer-os, de végig kísérhetjük a pénznemek változásait a krajczártól, a koronán és a pengőn keresztül a forintig.

CONTINENTAL TIPUSÚ SZALAGOS SZÁMOLÓGÉP

ZÁLOGHÁZI MÉRLEG ÉS SÚLYOK
Ilyen mérlegeket az 1970-es évek végéig használtak a zálogházakban.

ZÁLOGKÖLCSÖN-KÖZVETÍTŐ IGAZOLVÁNY
A magyar királyi postatakarékpénztár zálogkölcsön-közvetítő arcképes igazolványa 1926-ból.

RÉGI KAMATTÁBLÁK
Régi kamattábla, melyet ma már a számítógép helyettesít. Két részből állt, az egyik része a fejléc, a másik a kamattábla. A kéthetes bontású fejlécet minden nap cserélni kellett, ehhez a kamattáblából nézték ki a kölcsönt és a kamat napokat, így történt a számfejtés. A számfejtést követően hárompéldányos "kutyanyelven"rögzítették a tételszámot, a hitelértéket, díjtételeket és végül ezek összegeit.
A BÁV Rt. 1988-ban tért át a kiváltásnál a számítógépes számfejtésre,1995-től az elzálogosítás teljes folyamatában számítógépes rendszert használt, ezt megelőzően a munkafolyamatot teljes mértékben manuálisan látta el.